Rólam készült videók
Szponzoraim kitalálták, hogy videókat kell készíteni a közszerepléseimről, mert azzal is közelebb kerülhetek hozzátok, illetve többen is megismerhetnek a videomegosztó portálokon. Íme tehát az első, mely a Miss Internet Hungary 2008 Gála műsorán készült, s ahol engem választottak Miss március 2009-nek. Ez a döntés igencsak meglepett, ám utólag megtudtam, hogy olyan kiemelkedően magas pontszámot értem el az internetes szavazók által, hogy a zsűri úgy tartotta igazságosnak, hogy a többség akaratával egybehangzó döntést hozzon. Ezzel a díjjal lehetőséget kaptam arra, hogy jövőre ilyenkor jelen lehessek a Miss Internet 2009 döntőjén, másképp mondva: esélyes lettem a koronára! Ezért itt és most szeretném leróni hálámat mindazon hűséges szavazóimnak, akik kitartóan szavaztak rám márciusban, de nem csak márciusban, és nem csak a Miss Internet oldalán. Köszönöm a támogatásotokat és remélem, hogy a jövőben több ehhez hasonló élményt szerezhetünk meg egymásnak - értékes közreműködésetekkel.
Fonyód, 2009. augusztus 2
Ez még csak az elődöntő volt. A döntőt augusztus 15-re tűzték ki. A bejátszáson szerény díszlet látható, de annál nagyobb nagyvonalúságot tapasztalhattam a szervezők részéről a döntőre való előkészületek terén: még a versenyzők fehérneműiről is ők gondoskodnak. Elkérték mindenki méretét, s még azt is megkérdezték, hogy kinek, mire van allergiája, ételérzékenysége, hogy az étkeztetésünk, melyről szintén ők gondoskodnak, mindenki számára megfelelő legyen. Elfogulatlan zsűri, gondos szervezés és előkészületek, profi csapat, így jellemezhetem a Fonyód szépe verseny szervezőit az eddig tapasztaltak alapján. Ettől eleve jobb kedvvel indulok a döntőnek, habár tudom, hogy a sok gyönyörű lány közöt nem én vagyok a legesélyesebb.
Fonyód, 2009. augusztus 15
Határtalanul jól éreztem magam ezen a rendezvényen. Több versenyen voltam már, de ilyen jól szervezett, változatos, programokban gazdag versenyben még nem vettem részt. Külön köszönet a szervezőknek (Posza Róbertnek, és társainak).
Voltunk vidámparkban. Elhajóztunk Badacsonyba, ahol bor- és pálinka kóstoláson vettünk részt. Mindenhova egy fotós és egy operatőr kísért minket. Mmindent megörökítettek rólunk. Az alábbi képsorokat azonban a párom készítette. Reméljük, hogy sikerül általa visszaadni valamennyit az akkori hangulatból, hogy aki idén nem utazott le, az kedvet kapjon és jövőre biztosan ott legyen velünk.
Az első reklámvideóm: Leila titka
Reklám arc lettem :)
Aki szeretne a TV képernyőjén látni, egyelőre az Echo TV-n nézhet engem esténként (20:22-20:28 között) a Leila titka szőrnövekedést gátló krém reklámjában. Kíváncsian várom a véleményeteket a szavazó blokk alatt.
Ez az egyperces termékbemutató főszponzorom, a Qualitas Hungary Kft. megbízásából készült. Semmi színészkedés, csak az őszinte véleményem: a termék tényleg használ, és árban is jó. Ha nő vagy és szeretnéd kipróbálni, vagy ha férfi vagy és megrendelnéd a kedvesednek, esetleg valamely családtagnak, akkor hálás lennék, ha a következő linkre való kattintással mennétek fel az oldalra, mivel ez az én meghívó linkem, melynek segítségével 20% forgalmi jutalék íródik jóvá az egyenlegemen a rendeléseitek után:
http://www.leilatitka.hu/invited.php?g=1&refid=zYZcVILv
De félreértés ne essék, ez nem csak az én kiváltságom. Bárki, aki regisztrál és meghívja az ismerőseit a saját linkjével, 10% forgalmi jutalékot kap a rendeléseik után, illetve 20%-ot, ha tagja a Leile titka vásárlói klubnak, mint ahogy én is az vagyok. A tagság ingyenesen megszerezhető online (részletek a weboldalon). Egyébként érdemes regisztrálni, akkor is, ha nem akartok rögtön vásárolni, mert minden 50. regisztráló egy ingyenes krémet nyer.
Második reklámvideóm: Vásár.hu
Miért is jó az, ha tagja vagyok egy közösségi portálnak? Hogy azzal villoghassak, hány érdekes és értékes ismerősöm van? Sokan csak az exhibicionizmus jelét látják ebben, és talán igazuk is van. Az exhibicionizmus azonban az exhibition szóból származik, ami nem mást jelent, mint "kiállítás, vásár". Innen szemlélve a kérdést pedig rögtön világossá válik, hogy egy közösségi portálnak az üzleti szférában lenne a helye igazán. Ha egy közösségi portál tagsága vásárlókból és eladókból, vállalkozókból, cégekből és azok termékeiből és szolgáltatásaiból tevődik össze, akkor az olyan kiváló reklám, kommunikációs és bevételi lehetőséget biztosít nekik, amiről eddig nem sok fogalmuk lehetett. Ez a gondolat ihlette meg a Vásár.hu alkotóját, hogy olyan virtuális vásárteret hozzon létre, ahol a személyek cégeket és termékeket jelölhetnek be ajánlott cégek és termékekként, valamint egymást, mint együttműködő partnereket, vagy barátokat, akik sokat adnak egymás véleményére olyan kérdésekben, mint "kinél rendeljem meg ezt a terméket, vagy szolgáltatást?", "mit tartanak az ismerőseim trendinek?", "kinek dolgozzak?", "kit alkalmazzak?", "kivel társuljak?", "kinél fektessem be a pénzem?", vagy "hogyan teremthetek elő pénzt a lehető legegyszerűbben?"
Ha úgy érzed, neked is, a vállalkozásodnak is a Vásár.hu-n a helye, klikkelj ide a regisztrációhoz. Ez a link a meghívó kódomat tartalmazza. Ha regisztrálsz, neked is lesz saját meghívó linked, amellyel 120 forintot írnak jóvá az egyenlegeden minden olyan regisztráció után, ami a meghívásoddal jött létre, illetve 20% jutalékot asnak minden céges előfizetés után. Ez az összeg, a megrendelt pavilon méretétől és időtartalmától függően, nettó 860 és 5760 forint között mozoghat, és valahányszor meghosszabbítják az előfizetést, ugyanannyiszor íródik jóvá neked.








